"Valami szépet létrehozni mindig öröm!"

Saját fotó
Pécs, Hungary
Megtisztelsz a kíváncsiságoddal, érdeklődéssel!

2012. január 29., vasárnap

A Pécsi Gyöngyszemek újra együtt fűztek

Témánk a rég áhított gyöngyhorgolás volt. Csupa sete-suta, amúgy kreatív és igazán ügyesnek mondható gyöngykedvelő kis csapatot alkottunk tegnap. Úgy, mint "vak vezet világtalant" (Marika után szabadon), tele akarattal, igyekezettel. Egy óriási szerencsénk volt, na jó kettő: az egyik, hogy Juci kész volt segítségünkre lenni, de a technika megtréfált bennünket, a másik, hogy Ili kiválóan felkészült volt és laza módszerességgel elvezetett minket az AHA-élményig. Én csuda hálás vagyok ezért, mert sejtettem, hogy valaminek kattanni kell az agyban és attól pillanattól kezdve megy, mint a karikacsapás.

Így is lett, íme az első horgolásom:


Vannak hibái és apró gyönggyel még sokat kell gyakorolnom, de nagyon boldog vagyok, hogy megértettem a technikát. Csodákat lehet vele művelni már látom.

ILI! Nagyon köszönöm Neked!

Az a néhány óra, amit együtt töltöttünk nagyon vidám és mozgalmas volt. Talán még nem nevettünk ennyit együtt, mint most, ami vagy magától jött, vagy kínunkban, vagy mert ez volt a levegőben. A gyerkőcök is velünk tartottak, igazából nem is tudnék számot vetni, hogy hány gyerektappancs huppogott a fejünk felett.

Nagyon klassz délután volt! Marika, köszönjük a vendéglátást!!!

Néhány pillanatkép:

Első próbálkozások, még kevés kudarcélménnyel Marika és Kinga

Már kissé elcsigázva Mariann és Zsófi

Pedig igazán felkészültek voltunk Bea és Mariann

Sziszi sem maradhatott ki a jóból!!!

Ili, a profi, mindenki megmentője

Bea a másik profi, csak jól titkolta





2012. január 17., kedd

PIF játékom másodszor!!!

Svironál jelentkeztem immár másodszor erre a játékra! Bár az előzőben nem kaptam meg a jutalmam, még én is tartozom, de csak egy ajándékkal, igaz, a 365 napon belül vagyok még! Nem felejtettem el!!!

Most tudom, hogy szép és sikeres év kezdődött! Már evvel is!

Szabályok ugyanazok, mint eddig:

1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommentet hagy ennél a bejegyzésnél, hogy jelentkezik a játékra, kézzel készített ajándékot kap tőlem az elkövetkező egy évben (365 nap a határidő). 
3. Akik kommentet hagynak, azok vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukba és a fent írtak szerint ők is továbbviszik a játékot. Csak ebben az esetben kapják meg a meglepetést tőlem.
Almada-Dalma

2012. január 13., péntek

Díjat kaptam, köszönöm!

Nagyon köszönöm Dalmának -nak a díjat, örömet szereztél vele nekem!





A játék szabályzata:

1. Vedd fel a díjat!
2. Köszönd meg akitől kaptad!
3. Tedd ki a blogodba!
4. Nevezz meg 4 blogot, akinek adod!
5. Írj magadról 3 dolgot!


Tisztelettel fűszerezve adom tovább ezt a díjat a következő bloggerináknak:




3 dolog magamról:

1. A családomon, barátaimon kívül a gyöngyözés áll sorban az időmért..
2. Még mindig 48 órát szeretnék egy napban megvalósítani, de valahogy nem megy!
3. Imádom a szappanokat.