"Valami szépet létrehozni mindig öröm!"

Saját fotó
Pécs, Hungary
Megtisztelsz a kíváncsiságoddal, érdeklődéssel!

2012. január 29., vasárnap

A Pécsi Gyöngyszemek újra együtt fűztek

Témánk a rég áhított gyöngyhorgolás volt. Csupa sete-suta, amúgy kreatív és igazán ügyesnek mondható gyöngykedvelő kis csapatot alkottunk tegnap. Úgy, mint "vak vezet világtalant" (Marika után szabadon), tele akarattal, igyekezettel. Egy óriási szerencsénk volt, na jó kettő: az egyik, hogy Juci kész volt segítségünkre lenni, de a technika megtréfált bennünket, a másik, hogy Ili kiválóan felkészült volt és laza módszerességgel elvezetett minket az AHA-élményig. Én csuda hálás vagyok ezért, mert sejtettem, hogy valaminek kattanni kell az agyban és attól pillanattól kezdve megy, mint a karikacsapás.

Így is lett, íme az első horgolásom:


Vannak hibái és apró gyönggyel még sokat kell gyakorolnom, de nagyon boldog vagyok, hogy megértettem a technikát. Csodákat lehet vele művelni már látom.

ILI! Nagyon köszönöm Neked!

Az a néhány óra, amit együtt töltöttünk nagyon vidám és mozgalmas volt. Talán még nem nevettünk ennyit együtt, mint most, ami vagy magától jött, vagy kínunkban, vagy mert ez volt a levegőben. A gyerkőcök is velünk tartottak, igazából nem is tudnék számot vetni, hogy hány gyerektappancs huppogott a fejünk felett.

Nagyon klassz délután volt! Marika, köszönjük a vendéglátást!!!

Néhány pillanatkép:

Első próbálkozások, még kevés kudarcélménnyel Marika és Kinga

Már kissé elcsigázva Mariann és Zsófi

Pedig igazán felkészültek voltunk Bea és Mariann

Sziszi sem maradhatott ki a jóból!!!

Ili, a profi, mindenki megmentője

Bea a másik profi, csak jól titkolta





9 megjegyzés:

Liza írta...

Gratula!
Szerintem első darabnak ez nagyon szép, én nem is látok benne hibát!
Menni fog ez, csak egy kis gyakorlás kell!

Sviro (Ildi) írta...

Ez a beszámoló felidézte a saját élményeimet a kezdetekről. Egyetlen más technikával nem szenvedtem ennyit.
Örülök, hogy a Te agyadban is kattant, aminek kell, pontosan tudom, mire gondolsz. Szerintem is nagyon jó ez és nemcsak próba darabnak :)
Hajrá, hajrá!

Amy's írta...

Jaj Sviro most megijesztettel :))) En is szeretnem megtanulni a horgolast majd de mar latom ,hogy megint el kell jonnod hozzam Dalma es szemelyesen megmutatni hogy mi is a dolog csinja-binja. Pedig tudok am horgolni..Na jo az hogy "tudok " az kicsit tulzas de mar volt horgolotu egyszer a kezemben :))
Emlekszel Mezesmama is amikor tanulta es egyszercsak elorukkolt egy olyan szepseges horgolassal hogy csak neztunk.

Zsófi írta...

Nagyon szép lett a mintadarab :-)
Várom a következőt!

Edit írta...

Gratulálok!!!!! Nagyon szép lett!!!

LUCY írta...

Genial, lo pasaron bien, disfrutaron....magnifico....

Bebi írta...

Gratulálok!!!:-)
Várom a folytatást!

Ilona írta...

Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni, de Te hamar ráéreztél a technikájára. Egyébként erre is jók a találkozóink, hogy megtudjuk beszélni és mutatni egymásnak a részleteket, mert, mint tudjuk az ördög a részletekben rejlik.

Böbe Ikotics írta...

Írígylésre méltó helyzetben vagytok, hogy így össze tudtok jönni. A horgolásodhoz gratulálok!!!